Mind
többen tisztelnek meg bennünket azzal, hogy fényképek
formájában is megosztják velünk a természetben szerzett
élményeiket. Az erdőn, mezőn, vízparton, a kertekben
készített felvételek különleges találkozásokat, szépségeket
örökítettek meg, és azzal a kimondott, kimondatlan kérést
tolmácsolják, hogy kapjanak helyet a TermészetBÚVÁR
valamelyik számában.
Ez adta az ötletet ahhoz, hogy internetes honlapunkon
november elsejétől megnyissuk az Olvasók galériáját.
Itt az alkotók hozzájárulásával közkincsé tesszük mindazokat
a profilunkba illő fotókat, amelyeket olvasóink, barátaink
természetjáró útjaikon készítettek a maguk örömére,
de hozzánk is eljuttatnak.
A
Nemzeti Civil Alapprogram
támogatásával megkezdhettük a TermészetBÚVÁR
muzeális számainak digitalizálását. Ezek a legféltettebb
kincseink közé tartoznak és sehol nem vásárolhatók meg,
Indulásként az 1990-ben újjáteremtett lap első számainak
időtálló cikkeivel és illusztrációs anyagaival ismerkedhetnek
meg honlapunk látogatói. Ezt követően - remélhetőleg
- a további évfolyamok anyagának közkinccsé tételére
is lehetőségünk nyílik.
1990/1-6.
szám
Köszönjük
az együttérzést, a segítőkészséget
A TermészetBÚVÁR 4. számára egyelőre várni kell!
Csodák,
sajnos, nincsenek. Magazinunk 2010. évi 4. számát
egyelőre nem tudtuk nyomdába adni, és az is
másoktól függ, hogy mikor juthat el olvasóihoz.
Eredetileg arra készültünk, hogy átmenetileg,
akár rendkívüli kockázatok vállalásával is megőrizzük
lapunk megjelenésének folyamatosságát. Tovább...
Impala
a címlapon!
Még
kapható a TermészetBÚVÁR 2010. évi 3. száma
Ízelítő
a tartalomból: Eszköz
a túléléshez – Az alkalmazkodás A
PILLANAT VARÁZSA – Kiss Ágnes felvételei
Öt
és fél millió forint hiányzik!
A
fák és gombák titkos házassága – Láthatatlan hálózat ÚTRAVALÓ – Ki a szabadba! –
Madárfarok-válasz – Virág-mustra VENDÉGVÁRÓ – Programról programra
– Kirándulás a Zselicben – kicsit másképp
– Letölthető tanösvény – Strandolás után
bakancsos túrák – A Keszthelyi-hegységben HAZAI TÁJAKON – Három ország
határán – Natúrpark a végeken POSZTER – Talányos túlélő –
Az elevenszülő gyík OLVASÓINK ÍRJÁK – Jeges portya VILÁGJÁRÓ – Az amerikai földhíd
virágkirálynői – Esőerdők függőkertjei
Egyedi tájértékeink felmérése – A TÉKA-program
Kedvezményes könyvajánlatunk
Magyarország élőhelyei 12. – Cserjések, legelőerdők,
régi gyümölcsösök
Ártérmentő összefogás – Jachtkikötő árnyékában
Új szabályok az állattartásban – A hobbi is felelősséggel
jár BÚVÁRKODÁS
Műsor, tárlat VIRÁGKALENDÁRIUM – Orchideás
láprétek (cikk) BIOHOBBI – Akvarisztika –
Szobakertészet FILATÉLIA – Madarat csőréről GOMBÁSZÖSVÉNYEKEN – Leselkedő
veszélyek VIRÁGKALENDÁRIUM – Orchideás
láprétek Tovább...
A
versenyek folytatódnak
Startolhatnak a kis tudósok
Az
országos környezet- és természetismereti tudáspróbák
széles körű elfogadottsága a záloga a versenyek folytatódásának.
Ennek fedezete a szellemi erőpróbák ismeretanyagának
mindennapossága, hiszen természeti környezetünk egészségességének,
működőképességének megőrzése mindannyiunkat folyamatosan
érint. A pedagógustársadalom legjobbjai képesek megnyerni
a fiatalokat, közösen induljanak felfedező útra a tudás
birodalmába, az így megszerzett ismeretekkel tudatosan
vegyenek részt a környezet- és természet megőrzésével
kapcsolatos feladatokban. Az országos környezet- és
természetismereti versenyek eddigi története éppen ezt
igazolja.
Az új tanév ismét lehetőséget teremt a 11–16 éves fiatalok
számára, hogy a környezeti jelenségek folyamatok hátterét,
önálló munkával fedezzék fel, tapasztalatokkal, jobbító
szándékú javaslatokkal magunk is segítsék a jövőért
érzett közös felelősség felébresztését. A versenyfelhívások
közreadásával épp a közös gondolkodás mielőbbi megvalósulását
kívánjuk elősegíteni.
Kitaibel
Pál-verseny
Októberi döntő
A
sok rossz előjel ellenére pont kerül a Kitaibel-verseny
2009/2010. évi sorozatának végére. A Föld napjához kapcsolódó
áprilisi időpont helyett október elseje és harma-dika
között rendezik meg a nemzetközi tudáspróba döntőjét.
A részvevőket ezúttal is a hagyományos helyszínen, Mosonmagyaróváron
várják, és az első napon a Gazdász Hotelben 13,30 órától
regisztrálják. Tovább..
Döntők
után 2010
Szellemi erőpróbák
– egy hiányzóval
Akár
elégedettek is lehetnénk. Sikerrel lezajlott a nagy
hagyományú országos környezet- és természetismereti
versenyek sora. A hivatástudatból szakterületük iránti
elkötelezettségből ismét jelesre vizsgázó felkészítő
tanárok áldozatkészségéből, a most zárult tanévben ismét
több tízezer kis tudós állt a startvonalhoz, hogy végül
is a legjobbak nemzetközi vagy országos döntőkön bizonyíthassák
igazi rátermettségüket. Tovább...
Kiadós
figyelmeztetést kapott a természettől
az idei Föld napját megelőző hetekben az
emberiség. A Távol-Kelettől Haitiig pusztító
földrengések sorozata után a szelek
szárnyán Izlandról útra
kelt vulkáni por- és hamufelhő vándorlása
figyelmeztetett bennünket az európai, az
amerikai, sőt, bizonyos mértékig az ázsiai
légi közlekedés megbénításával
is arra, hogy mennyire sebezhető a civilizáció.
Tovább...
Kitüntetett
kollégánk
Cseri
Rezső, a BÚVÁR, majd a TermészetBÚVÁR című
ökológiai magazin szerkesztője Hevesi Endre Életmű
Díjat vehetett át április 28-án a Magyar Újságírók
Országos Szövetségének székházában megtartott ünnepségen.
A népszerű tudományos ismeretterjesztésben kiemelkedő
teljesítményt nyújtó újságírók és más szakemberek munkásságát
jutalmazó kitüntetést Hevesi Endréné Kalmár Magda férje
emlékére alapította. Az előző évi publikációk elismeréseként
odaítélt Hevesi Endre Díjat Chikán Ágnes szabadfoglalkozású
újságíró és Molnár Csaba, a Magyar Nemzet Magazin munkatársa
kapta meg.
Céljaink,
szándékaink továbbra is összhangban álltak az alapító
okiratban meghatározott programmal, a kiemelten közhasznú
minősítés követelményeivel. Arra törekedtünk, hogy minél
többen éljenek harmóniában a természettel, környezetkímélő,
környezetbarát módon.
Tovább...
Mecénás
adóforintok
Számadás
az 1 százalékról!
A
kiemelten közhasznú TermészetBÚVÁR Alapítvány 2
850 064 forinttal részesedett 2008-ben
a személyi jövedelemadó 1 százalékából. Ez csaknem 802
238 forinttal elmaradt el az egy évvel
korábban kapott összegtől, és az alapítvány költségeinek
mindössze 4,4 százalékát fedezte. Tovább...